A CAFé Budapest fesztivál keretein belül, a Samuel Blaser Trio előzenekaraként lép fel az A38 Hajón október 12-én a budapesti AMP Trió (azaz Ajtai-Miklós-Pozsár), a szabad improvizatív zenei utakat kereső fiatal magyar jazz generáció ékes harminc év alatti képviselői. Az AMP a kortárs magyar színtér egyik legradikálisabb formációja, három nagyszerű zenész különleges egymásra találása. Miklós Szilveszter és Pozsár Máté Grencsó István zenekaraiban működött közre, Ajtai Péter pedig a Nigun bőgőseként szerzett hírnevet, illetve Dresch Mihály mellett dolgozott. A magyar dzsessz két nagy újítójának szellemisége világosan érezhető a három fiatalember produkciójában, de éppígy a hatvanas évek avantgárdjának kompromisszummentessége is. A koncert alkalmából Ajtai Péterrel és Pozsár Mátéval beszélgettünk.
Legtöbben Grencsó István különböző zenekarain keresztül ismertek meg titeket. Hogan találkoztatok egymással, és mi volt az első komolyabb közös koncertélményetek?
Pozsár Máté (P.M.): Engem Szilveszter ajánlott be Pistinek egy koncert kapcsán. Kellett még valami a triójukba. Az első komolyabb koncertélmény az a szóban forgó koncert volt a Művészetek Palotájában Rudi Mahall és Han Bennink társaságában. Sok maradandó történet köthető az estéhez.
Ajtai Péter (A.P.): A dzsessztanszakon találkoztunk. Hamar összebarátkoztunk. Nem csak zeneileg értettük meg egymást, hanem például a Máté meg a Szilveszter volt az, akikkel tudtam könyvekről, filmekről beszélgetni. Persze akkor a szabad zenéről még nem sok fogalmunk volt, de érdekelt minket valamilyen alternatíva a mainstream jazz unott kliséi helyett. Grencsó Pistát a Jelen kocsmából ismerem, ahol minden kedden játszottunk Pozsár Mátéval, Miklós Szilveszterrel és Kováts Gergővel. Néha letévedt ő is és a Dresch Misi is. Illetve Grencsónak meg szerdán volt ugyanott klubja, ahová rendszeresen lejártunk.
Ajtai Péter
Mikor és minek hatására döntöttek úgy, hogy hárman játszotok?
A.P.: Kezdetben kvartettben játszottunk Kováts Gergővel, kvázi mint iskolai zenekar, és úgy koncerteztünk, de aztán ő elutazott Hollandiába tanulni, és úgy döntöttünk, trióban folytatjuk tovább.
Felléptetek már külföldi vendégzenészekkel, köztük Johannes Bauerrel, John Dikemannal, vagy a már említett Rudi Mahallal és Han Benninkkel. Melyik együttműködésetekre emlékeztek a legszívesebben és van-e titkos vágyatok, zenészek vagy zenekarok, akikkel szívesen lépnétek fel?
P.M.: inden együttműködésre szívesen emlékszem vissza, ha másért nem a tanulságok végett. Jelenleg Anthony Braxton, Evan Parker a titkos vágyaim.
A.P.: Én sem tudnék egyet sem kiemelni. Kikkel játszanék? Peter Brötzmann, Evan Parker, Alexander von Schlippenbach, Hamid Drake, John Zorn... Hosszú a lista.
Elég aktívan szerveztek külföldi zenészekkel való közös fellépéseket is. Ők mennyire segítenek nektek abban, hogy ti is bemutatkozhassatok külföldön?
P.M.: Ha rajtuk múlna a dolog, minden héten játszanánk, de nem csak rajtuk múlik. Sokat dolgozunk, túl kevés idő jut a saját zenénkre, és sajnos anyagilag sem egy egyszerű történet a külföldi szereplés.
Pozsár Máté
Az utóbbi években komoly változásokon esett át a hazai dzsessz-színtér, rengeteg kísérleti műhely alakult, vannak szervezők, zenekarok. Szerintetek ennek mi az oka? Merre halad a szcéna? Mik az erős és gyenge pontjai?
P.M.: Összetett kérdés. Részben örülök neki, mert játszhatunk, szerencsére egyre több helyen, másrészt olcsó húsnak híg a leve alapon sok a hakni szabadzenei formáció, aminek nem örülök. Sokan összetévesztik az improvizált zenét a hallgathatatlan zenével és őrjöngéssel. Az értelmetlen alkalmi formációk felhígítják a szcénát. A műhelyjellegű zenekaroknak, improvizáló közösségeknek azonban örülök. Nekünk is van ilyen.
A.P.: Egyetértek a Mátéval. Egyrészt jó dolog. Az emberek rájöttek, hogy a dzsessz, az nem azt jelenti hogy, békés halk zene, ami mellett jól el lehet beszélgetni egy rozé kacsa mellett. Hál istennek ezektől a láncaitól valójában már jó régen megszabadult. A rossz, hogy sok zenekarnak akik hozzá nyúlnak a szabadzenéhez, nincs semmiféle tradíciójuk, vagy közös nyelvük. Akármilyen művészetről beszélünk az valamilyen tradícióból vagy ellen van. És ezt nem lehet megúszni szerintem.
Melyik minden idők legjobb zongora-bőgő-dob felállása?
P.M.: Schlippenbach Trio, mert abban nincs bőgő, hanem szaxofon van.
A.P.: Azért is csináljuk ezt a triót, mert viszonylag ritka ez a felállás a szabad zene történetében. Schlippenbach Trio+Peter Kowald. Feel Trio (Cecil Taylor, William Parker, Tony Oxley).
Mik a terveitek, vágyaitok, rémálmaitok?
A.P.: Tervezzük egy lemez fölvételét télen, valamint egy turnét összehozni, és természetesen minél többet játszani.
