Marc Collin (a kép jobb oldalán), a Nouvelle Vague alapítója egy évtizednyi siker után új projektet talált ki - a Bristol a nyolcvanas évek post-punk, new wave és szintipop számai helyett a kilencvenes évek trip-hop klasszikusait öltözteti át és gondolja úra, a Portishead-féle Roadstól a Tricky-féle Overcome-ig. Elegáns cool jazz, a hatvanas évek filmzenéje, franciás sanzonhangszerelések - egy új, akusztikus triphop-világ bontakozik ki a banda zenéjéből, ami legalább annyira hangulatos és ütős, mint a Nouvelle Vague koncepciója. A Bristol május huszonnyolcadikán lép fel először Budapesten, ennek kapcsán faggattuk az országot már többször megjárt Marcot a kezdetekről, a két zenekara közti fő különbségekről - és még az öt kedvenc trip-hop lemezét is elárulta!
Emlékszel még arra, hogyan és mikor fedezted fel magadnak a trip-hopot?
A Massive Attacktól a Safe From Harmmal kezdődött minden, még a kilencvenes évek elején. Egy barátom mutatta, akinek lemezboltja volt, rám pedig nagyon nagy hatással volt, teljesen új dolog volt számomra, hogy valaki hangmintákat mixel soullal, dubbal és filmzenés hatásokkal. Hasonlóképp voltam az első Portishead EP-vel is.
A Nouvelle Vague new wave, punk és szintipop számokat dolgozott fel és hangszerelt újra, a Bristol pedig klasszikus trip-hop dalokat. A különböző stílusok különböző megközelítést és módszereket is igényelnek?
Sok tekintetben a két zenekarral ugyanazt csinálom: kiválasztok egy számot és megpróbálom elképzelni, hogy szólhatna másképp, mit tudnék még hozzáadni vagy épp elvenni belőle. Szerintem a trip-hop és a post-punk amúgy nem áll annyira távol egymástól, az előbbi stílus számos alakja kezdte punkbandákban a nyolcvanas években – például Neneh Cherry.
Mit gondolsz, mi a fő különbség amúgy a két zenekar között?
A Nouvelle Vague eredetileg viccnek indult – mégis ki tudná komolyan venni például a Love Will Tear Us Apart bossa nova feldolgozását? Lényegében fogtuk az eredeti számot és megpróbáltuk kifordítani, aztán több lett belőle. A Bristol kevésbé extrém és egy sokkal személyesebb projekt, hogy mást ne mondjak, én hangszereltem újra szinte az összes számot, Olivier Libaux-val közösen.
Mi alapján választottad ki az énekeseket?
Frissességre vágytam, fiatal énekesekre, akik meghökkentenek és egyúttal inspirálnak is. Amikor elkezdtem újragondolni az eredeti számokat, mindig volt egy hang a fejemben – férfi vagy női, mindig az aktuális daltól függött. Aztán elkezdtem megkeresni az adott hang gazdáját.
A bemutatkozó koncertetek stílszerűen Bristolban volt, hogy fogadtak titeket?
Először egy kicsit szkeptikus volt mindenki, nem értették, kik ezek a franciák és miért játszanak áthangszerelt trip-hopot, de aztán a koncert előrehaladtával egyre lelkesebb lett mindenki és a végére már szinte ünnepi volt a hangulat.
A sajtóanyagban azt is írták, hogy a Bristol projekt keretében készül egy dokumentumfilm is, a városhoz fűződő szerelmedről és annak zenei színteréről.
Igen, jelenleg is dolgozok rajta, de idő, míg elkészül – elvégre én elsősorban zenész vagyok. Jelenleg épp van amúgy egy kiállítás Bristolban, ami a városhoz kötődő trip-hop színtérrel foglalkozik, remélem el tudom hozni Párizsba és még pár másik helyre is.
Miért vonz jobban, hogy mások számait gondold újra ahelyett, hogy saját számokat írnál?
A Nouvelle Vaguetól és a Bristoltól független projektjeimhez én írom a számokat, valamint filmekhez is komponálok zenét.
A Nouvelle Vague-val többször is felléptél már az A38-on, milyen emlékeid vannak azokról a koncertekről?
Fantasztikusak! A legemlékezetesebb talán az volt, amikor egy este kétszer is felléptünk nálatok (2010 szeptemberében). Nem sokkal az első koncert előtt belémdiktáltak egy pohár pálinkát, ami majdnem megölt! Szerencsére megmaradtam, de az első fellépést nagyon nehezen csináltam végig. Ja, és a backstage is fantasztikus! Alig várom már, hogy visszatérjek!
Melyik az öt kedvenc trip-hop albumod?
Portishead - Portishead;
Massive Attack - Mezzanine;
Tricky - Maxinquaye;
Perry Blake - Perry Blake;
Archive - Londinium