Az elmúlt években a Nyugat-afrikai Mali adta a legtöbb világzenei sztárelőadót. Toumani Diabaté, Amadou és Mariam, Oumou Sangaré, a Tinariwen, a Tamikrest, Bassekou Kouyaté, Lobi Traoré, Rokia Traoré, Issa Bagayogo, Salif Keita csak a legismertebb nevek, amivel nem azt akarom mondani, hogy vissza kell adnia az érettségi bizonyítványát annak, aki még nem hallott róluk, csak azt, hogy igazán érdemes megismerkedni a zenéjükkel. Malinak nem sok mindene van, a világ egyik legszegényebb országa, de ha másban nem is, a világzenében nagyhatalom lett. A legújabb sztár pedig Fatoumata Diawara, akinek saját nevét viselő lemeze, a Fatou számos listában lett 2011 legjobb világzenei lemeze, vagy legnagyobb felfedezettje, tekintve, hogy mindjárt az első lemezével dobbantott ekkorát. Fatoumata Diawara május 24-én lép fel az A38 Hajón, ami kellő okot adott nekünk arra, hogy közelebbről ismerkedjünk meg a mali zenével. Weyer Balázs teljes írása a hajtás után olvasható.
Afrika térképe gyarmati örökségként elég össze-vissza, tehát amikor Maliról beszélünk, akkor tudnunk kell, hogy a zenei tradíció nem pont a politikai határok közé esik, mert egyes részei környező országokban, Burkina Fasoban, Elefántcsontparton, Guineában, Bissau-Guineában, Szenegálban, Gambiában is élőek. Itt van például Mory Kante, aki Guineában született, de joggal soroljuk a Mali vagy Mande zenei kultúrához, ő volt az első Mali zenész, aki világhírű lett, sőt, az első afrikai, az első világzenei slágert (amit persze nyugati elfogultsággal nevezünk így), a Yé Ké Yé Ké-t is az ő nevéhez kötik. A mali kultúra egyik nagy halmaza tehát ez, az egykori Mande Birodalom kultúrája. Ettől erősen elkülönül a sivatagi tuareg zene, ami jóval repetitívebb, annak új hulláma (Tinariwen, Tamikrest, Bombino és társaik) pedig jóval keményebbek is, de nem kevésbé jók vagy sikeresek. Fatoumata Diawara pedig egy harmadik hagyomány követője, de azért az jóval közelebb áll a mande hagyományhoz, sőt, inkább a része annak. Ez a Wassalou-térség kultúrája, saját nyelvvel, amelyet összesen 120 ezren beszélnek és saját zenével is. Az egyik jellegzetessége például, hogy a nőknek itt nagyobb szerepe van a zenében, nem véletlenül jött innen Fatou (ez Fatoumata beceneve) vagy példaképe, Oumou Sangaré is. Ráadásul sokszor női témákat is énekeltek meg. A régió zenei jelentősége elsősorban abban áll, hogy az etnomuzikológusok éppen itt sejtik a blues zenei gyökereit. A nem túl nagy Wassalou-térség a már említett, semmire sem tekintettel lévő gyarmati határok miatt három országra esik ma: Mali, Elefántcsontpart és Guinea. Fatou is Elefántcsontparton született, az emberek általában is, de a zenészek különösen sokat vándoroltak ide-oda a régióban attól függően, hogy éppen hol volt polgárháború vagy diktatúra. Akkoriban Elefántcsontpart volt a béke szigete a térségben, és így a zeneipar központja is Abidjan. Aztán ez megváltozott, éppen Maliba jöttek a környék országaiból és Bamako vált a zenei központtá (egészen a tavalyi újabb polgárháborúig, de erről majd később).
A másik fontos hagyomány, amit meg kell említenünk, a jeli (vagy franciául: griot) hagyománya. Ez az egész Nyugat-afrikában jelen lévő intézmény megkerülhetetlen Mali zenéjének vizsgálatakor. A griot egy tisztség, egy társadalmi szerep: énekmondó, bárd, hírvivő, krónikás, stand-up komedista, újságíró, párterapeuta, ünnepségek fontos szereplője. Jelentős családi események, születés, esküvő, keresztelő, temetés központi alakja. Egyszerre kivételezett helyzetűek, kvázi arisztokraták, de közben szolgálók is, többnyire egy helyi nagyúr, ritkább esetben egy közösség alkalmazásában. A jeli-szerep dinasztikus, öröklődik és egy családból érkező jelik általában egy hangszeren is játszanak . Elég sok zenészt hívnak hívnak Diabaténak (ők korások), Kouyatenak (ők ngonisok). Jeli-családból jön Mory Kante, Toumani Diabate, Rokia Traore, Afel Bocoum, Boubacar Traore, Habib Koité, Oumou Sangare – és Fatoumata Diawara is.
Fatounak eddig mindössze egy lemeze jelent meg, 2011-ben, 29 éves korában, viszont az szinte hibátlan. Húszas éveit elsősorban színészkedéssel töltötte, főleg zenés darabokban és néhány a régióban kimondottan sikeres film főszereplője is volt, szóval: celeb. De energiáit egyre inkább a zenére kezdte fordítani. Párizsba költözött, mint oly sokan is – például Rokia Traoré, akinek biztatására tanult meg gitározni (korábban csak énekelt). De sok a duma, nekem talán ez a kedvenc számom tőle:
Ahogy már említettem, a wassalou zenei hagyomány egyik jellegzetessége, hogy énekeseik elsősorban nők és a megénekeltek témák is jellemzően nőket foglalkoztatóak, mint a termékenység, gyermeknevelés, a többnejűség hagyománya. Fatou is énekel a férfiak háborúinak értelmetlenségéről, a női alárendeltség hosszú évszázadairól, és például a női körülmetélésről, a régió egyik rettenetes, a nők rovására ápolt hagyományáról, itt:
Itt pedig egy fiatal mali csajról énekel, akinek szülei kinéztek egy férjet, akit ő azonban elutasít, mert nem érez iránta semmit. Akit azonban szeret, nincstelen és ezért később mégis egy jómódú férjet választ, aki azonban durván bánik vele. Egy dal a fiatal mali lányok dilemmájáról:
Mali északi részén 2012 elején polgárháborúval vegyes szakadár harcok alakultak ki az északi tuareg területek, az Azawadnak nevezett rész elszakadásáért, majd közben befigyelt egy puccs is. Ez nem példátlan Mali történetében, de ezt a mostanit relatíve hosszú békés és (viszonylag) virágzó időszak előzte meg, ráadásul a hatvanas-hetvenes évek fordulójának katonai hatalomátvétele után volt valamiért a zenére is ki voltak hegyezve: hol a népzenét tiltották, hol éppen a nyugati hatásút (tehát az elektromos gitárt). Ennek komoly negatív (időnként meg akaratlanul pozitív) következményei lettek Mali zenéjére és sokan féltek, hogy a mostani puccs után is ez fog történni. Fatoumata Diawara volt az, aki megszervezte, hogy a legjobb Mali zenészek, tuaregek és feketék együtt készítsenek egy békedalt, ami, ahogy az már lenni szokott, nem kiemelkedően jó szám, de hát a cél sem ez volt. És itt ennek tényleg volt súlya, meg jelentősége, fontosabb, mint a „jómódú fehér nyugati zenészek aggódnak a szegényekért” műfaj jól ismert darabjai. Tényleg a legnagyobbak játszanak benne, Amadou és Mariam, Oumou Sangaré, Bassekou Kouyaté, Vieux Farka Touré, Toumani Diabaté is benne vannak.
Fatoumata Diawarát egyszer láttam eddig koncerten, Londonban, az még a lemeznél is erősebb volt. Itt van még pár szám, a többi pedig: májusban!
szerző: Weyer Balázs
