Március 13-én lép fel az A38 Hajón Márkos Albert, Dagadu Sena, Gryllus Samu és Szabó G. Hunor közös, Shakespeare-szonetteket feldolgozó projektje, a W.H. A megzenésített szonettekben keveredik a kortárs improvizatív zene, a free jazz, az abstract hip-hop, a spoken word és zenetörténeti utalások. A koncert kapcsán a zenekar vezetőjével, a csellista-zeneszerző Márkos Alberttel beszélgettünk.

Hogyan indult a W.H., miért éppen Shakespeare-szonettek?

Shakespeare szonettjeit először kamaszkoromban olvastam. Intenzíven tanultam angolul nagyanyám jóvoltából, s valaki - már nem emlékszem ki - mondta, hogy olvassam ezeket a verseket. Nekiveselkedtem, szótáraztam, élvezkedtem. A hatvanhatodik szonett, ami az összes közül a leginkább társadalomkritikus, teljes mértékben kifejezte azt, amit én akkor ott éreztem Kolozsváron a nyolcvanas évek Ceaușescu rezsimében, aztán örökké eszembe jutott, mert mindegyik másik rezsimre is érvényes. Ez volt az, amelyiket először akartam megzenésíteni, de nem sikerült, sokáig nem. Végül két régebbi kompozíciómat adaptáltam hozzá, és fordítva, a szonettet hozzájuk. Az egyiket Dömötör András által rendezett Vízkereszthez írtam, a másikat pedig a budbudās nevű zenekarnak. A varsói metró szignálja van benne.

Hogyan jött létre a W.H. mostani felállása?

Sena egy olyan színpadi jelenség, aki leginkább a saját szövegeit mondja, énekli, közli, és tudomásom szerint a W.H. az egyedüli zenekar, amiben nem a saját szövegét használja. Az egykori East End stúdióban ismerkedtünk meg, ahol az ő First One című lemeze készült. Nagyon expresszív és szuggesztív előadó és gyönyörű alt hangja van. Nádasdy Ádám azt mondta róla, hogy a legnagyobb erénye ebben a zenekarban az, hogy érti és érteti a Shakespear-i szöveget. Senával volt egy közös zenekarunk is, aminek Skeg volt a neve, Keszég Lacival, Zságer Balázzsal, Sabák Péterrel, Hárságyi Péterrel, Hans van Vliet-tel, Mangoval, s néha másokkal is. Na, ezzel felvettünk egy számot (aminek Platonov a címe, mert eredetileg a Rusznyák Gábor által rendezett Csehov Platonovjához írtam), s fel is került erre a First One című lemezre. Hunorral pedig sokat játszottunk együtt a W.H. előtt is, nagyon jól improvizál, nagyon pontos, amikor az kell, nagyon szabad, amikor az kell, s mindig tudja, hogy mi kell. A zenekarban tulajdonképpen két szólista van, Sena és Hunor. Samu pedig nagyon nagytudású zenész. És nagyon érzékeny is. Mindenféle iskolákba járt, tanult alkalmazott zeneszerzést és zeneszerzést Bécsben, tanult jazz-t Budapesten, tanult Anthony Braxton-nál Amerikában. Úgy sikerült összehívnom ezt a bandát, hogy nagyon jól működik. Engem is meglep. Az összes zenekar, amit eddig kezdeményeztem, elsorvadt, eltűnt, elmúlt, ez az egy az, amelyik működik és jól működik, úgyhogy vigyázunk is rá, mint a szemünk fényére.

Mennyiben improvizatív és mennyiben kötött a program?

Vannak szerzői számaink, Hunornak is, Samunak is, Senának is vannak kompozícióik, nekem is. Vannak olyanok is, amik közös ötletekből születtek, vannak olyanok, amik improvizációból, s vannak olyan szonettek is, amiket mindig teljesen szabad-improvizált zenével játszunk. Mi alapján választjátok ki a szonetteket, melyeket feldolgoztok? Azokat választottuk, választjuk, amiken találunk fogást. De nem csak szonetteket dolgozunk fel, hanem Shakespeare színpadi műveiből is dalszövegeket, eddig a Vízkeresztből, Szentivánéji álomból, Ahogy tetszikből.

Sok irodalmi témájú darabbal dolgoztál, köztük Czeszlaw Milosz születésének századik évfordulója alkalmából lemezt is készítettél. Milyen irodalmi művet vagy írót interpretálnál még szívesen a zene nyelvén (és miért)?

Keszég Laci és a Miskolci Nemzeti Színház felkérésére írtam vadonatúj zenét Weöres Sándor Holdbeli csónakosához, pont a múlt héten volt a premiere, zseniális dalszövegeket írt a mester. Sokféle szöveg jár a fejemben sokféle nyelven. Nem tudom, hogy miből mi lesz.

Milyen egyéb projekteken dolgozol mostanában?

Most volt három premierem egymás után Miskolcon, ez A holdbeli csónakos, amit említettem, a Miskolci Balettel is egy, amit Kozma Attila rendezett és koreografált, aztán Szálinger Balázs meséjét rendezte Bereczki Csilla a miskolci Csodamalom Bábszínházban. Egyet szusszanok, s színházazom tovább. Nyáron pedig végre megírom azt az operát, amit már négy-öt éve meg akarok írni, s ha minden szerencsésen alakul, Szabó Emese meg is rendezi a Kolozsvári Állami Magyar Operában. Kántor Laci barátom produkál egy filmet a Mancs nevű kutya történetéről, amit Pejó Robi rendez; ennek a filmnek az utómunkálatai folynak, nemsokára megyünk stúdióba, vesszük fel a zenéjét.

Mit gondolsz a klasszikus zenei oktatásról? Mi lehet a klasszikus zene jövője? Milyen környezet kell ahhoz, hogy egy új Kurtágot, Ligetit, vagy Eötvöst adjunk a világnak?

Nem sokat gondolok az itteni klasszikus zenei oktatásról, hiszen nem itt tanultam, hanem Kolozsváron, s ott sem erőltettem meg magam a zeneiskolában s a zeneakadémián. De azt látom, hogy a zenészek zöme - akik kikerülnek az itteni akadémiákról és főiskolákról - nem tud improvizálni, nem is akar. Nem törődnek a hangszínekkel, hangképzéssel, csak azzal a szűk spektrummal, amit tanítanak nekik ahhoz, hogy romantikus zenét tudjanak játszani, na de azon kívül van ezerféle zene még. Bartókot sem értik sokan, nem is szeretik. Viszont vannak olyan zenekarok, amelyek kiválóan tudnak játszani Eötvöst, Kurtágot, Vidovszkyt, Jeneyt, Dukayt, csak legnagyobb sajnálatomra én túl kicsi fiú vagyok ahhoz, hogy nekik írhassak. Adunk mi a világnak épp eleget, hol ezt, hol azt. Zeneszerzőt, karmestert, szólistát, zenekart, kamarazenekart, vonósnégyest, stb. Jazzt is, tradicionális zenét is, popzenét is, gondolom, és azért csak gondolom, mert arról nem sokat tudok.

Mi a helyzet a kortárs komoly zenével, hogyan lehet felkelteni azok érdeklődését, akiknek nincs zenei előképzettsége?

A kizárólagos relatív szolmizáció az egyik legnagyobb ellensége a kortárs zenének. S minden zenének. Ez az én véleményem, sokan szidnak, megvetnek emiatt, de vállalom. Annak idején nagyapámtól, aki zeneszerző volt és professzor a kolozsvári zeneakadémián, párhuzamosan tanultam a kettőt. Egész kicsi korunkban a zeneiskolában megtanultunk mindenféle kulcsokban olvasni, transzponálni és hordtak minket kortárs zenét hallgatni minden héten. Kicsi korunkban megtanultuk az úgynevezett népi hangsorokat és atonális szolmizációval és dictandoval traktáltak.

Sokat zenélsz külföldi muzsikusokkal, a Hajón is többször voltál jazz és kortárs koncerteken. Zenei szempontból mi érdekel a legjobban mostanában?

A szabad improvizáció. Az úgynevezett nonidiomatikus szabad-improvizatív zene. Amit Mezei Szilárddal szoktunk játszani.

)

A W.H. március 13-án lép fel az A38 Hajó Kiállítóterében. Bővebb információ itt.